Ugye már mindannyian tudjátok, Kovács Dóri vagyok. 🙂 Hogy milyen utat kellett bejárnom ahhoz, hogy ezeket a képesítéseket megszerezzem és táplálkozási szakember, majd edző lehessek?- teheted fel jogosan a kérdést. Ne szaladjunk ennyire előre az időben.
Kezdhetném azzal, hogy már súlyzóval a kezemben születtem, és előbb kezdtem el futni, mint járni, ám ez koránt sem volna igaz.
Enyhén túlsúlyos kisgyerekként a szüleim mindent latba vetve igyekeztek rávenni némi mozgásra, ám kevés sikerrel jártak. Nagy unszolásra erőt vettem magamon, és részt vettem életem első kézilabda edzésén 7 évesen. Megmondom őszintén, borzalmas élmény volt, jó néhány hétig a tornaterem közelébe sem mentem, mondván, hogy túl megerőltető, nem ehhez vagyok hozzászokva.
Ismételten némi szülői befolyásra, lemerészkedtem a következő edzésre, és láss csodát, azt is sikeresen túléltem, maradandó egészségkárosodás nélkül. (Azért jól még nem esett, tegyük hozzá. 🙂 )
Az edzés után elkezdtem azon morfondírozni, hogy ez nem is annyira szörnyű, ha a többiek is járnak hétről hétre, akkor miért pont én legyek a kivétel, aki suli után a szobájában kuksol. Így szépen, lassan beütemeztem heti 2 edzést, és szó, mi szó, egyre jobban éreztem magam, már nem úgy fogtam fel az edzéseket, mint a szükséges rosszat, hanem tetszett, hogy egyre ügyesebbé válok, és mindeközben még formálódom is.
Aztán, telt, múlt az idő, és az egyik helyi újságban kiszúrtam egy hirdetést, melyben az állt:
a következő hónaptól akrobatikus rock and roll kezdő csoport indul a közeli művelődési házban…
Még ekkor sem voltam az a kimondott táncos alkat, de úgy gondoltam, megnézem magamnak, ha a kézi edzéseket túléltem, akkor talán ez sem küld teljesen padlóra. És igazam lett, sőt, az első óra annyira megtetszett, hogy be is iratkoztam a csoportba.
Az elkövetkezendő 8 év a táncról szólt az életemben. Imádtam edzésekre járni, és jól is mentek a különböző lépések, akrobatikus elemek. Mivel formációban, tehát több lánnyal együtt táncoltam, így akarva, akaratlanul is rá voltam utalva a többiekre.
Sajnos, a csapattársaim már nem vették ennyire komolyan az edzéseket, elmaradoztak, míg végül azt vettem észre, hogy egyedül maradtam az 5 fős csapatunkból. Edzőt és egyesületet váltottam, hátha több sikerrel járok, ám ez nem így történt, 16-17 évesen már viszonylag idősnek számítottam ahhoz, hogy egy új csapattal elölről kezdjük a közös munkát, így nagy szívfájdalommal bár, de többet nem mentem táncolni.
És megint jött a dilemma, mit kéne kezdeni magammal kamasz fejjel, mert ugye ilyen idős korban már számít, hogy néz ki az ember lánya.
A közelünkben volt egy edzőterem, bár nagyon ódzkodtam tőle, de lemerészkedtem egyik nap, hiszen nem szerettem volna kizökkenni a mozgásból, és tartani szerettem volna a súlyomat. Egy koreografált step órát sikerült kifognom, első körben.
Második perc bemelegítés vége, tizedik perc első blokk betanítása, tizenkettedik perc sírógörcs a step pad szélén, részemről. A koreográfia túl bonyolult volt, a betanítás nem volt egyértelmű (nem ehhez voltam szokva), az edző pedig mit sem törődött velem, haladt tovább a többi vendéggel. Teljesen elveszettnek éreztem magam, hazarohantam, és közöltem a szüleimmel, hogy én ezt nem csinálom, elegem van, ilyen áron én nem is akarok jól kinézni.
Egy hónapig éltem ezzel a tudattal, és az önsajnálattal, aztán megint erőt vett rajtam az érzés, amely azt mondatta velem, hogy nem lehetek ennyire puhány és nem adhatom fel az első próbálkozás után, ami kisebb kudarcba fulladt.
Menni kell, és gyakorolni, előbb utóbb biztos nekem is sikerül lekövetnem a koreográfiát. Sikerült. Mi több, egyre többféle órát próbáltam ki, sorra jött az alakformáló és erősítő órák tömkelege, és már nem csak a mozgásom volt jó, hanem az erőnlétem is fejlődött.
Hát, ez aztán igazán megtetszett, no és itt kezdődik a történetem máig tartó szakasza, hogy a sikerélmények birtokában annyira felbátorodtam, hogy jelentkeztem az egyik edzőképző iskolába aerobik oktatónak. Itt már nem volt gond a lépésekkel, és az erősítéssel, könnyen és szívesen tanultam, mert rájöttem, hogy ez az én utam, ez az, ami igazán érdekel.
A táplálkozási szakember
Az aerobik oktatói képzéssel párhuzamosan érettségi után felvettek a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára dietetikus szakirányra.
Az egészség megőrző, betegség megelőző táplálkozás már a gimnáziumban is a figyelmem középpontjában állt, míg az osztálytársaim az általuk hozott ételeket pusztították, addig én a csomagolásukat tanulmányoztam, egész kis gyűjteményem volt a készételek csomagolásaiból. Az érettségi jól sikerült, így gyakorlatilag egyenes út vezetett az egyetemre, ahol 4 hosszú év után sikerrel lediplomáztam.
Szakdolgozatom témáját a testépítők fehérjebevitele képezte tömegnövelés, illetve szálkásítás időszakában, amely téma az óta is foglalkoztat, és szívesen olvasok ehhez kapcsolódó szakirodalmat is. Visszakanyarodva a mozgáshoz, az egyetem első éve mellett végeztem el az aerobik oktatói, a második év mellett pedig a személyi edzői képzést, mert, hogy a csoportos órák mellett az is érdekelt, hogy miképp tudok személyre szabott edzéstervet összeállítani, illetve milyen fejlődés érhető el az általam javasolt gyakorlatokkal.
A személyi edzői szakdolgozatom megírásához anyukám volt az alany, aki konzekvensen betartva mindent, amit kértem tőle, elérte az általa kitűzött célt, 3 hónap alatt 10 kilót fogyott. Pedig saját bevallása szerint is nehezebb eset, mint én.
A két OKJ-s sportoktatói képzést aztán több rövidebb tanfolyam, illetve továbbképzés követte
… mivel továbbra is ezen a területen dolgozom, így szívesen tanulok új dolgokat, amiket aztán a gyakorlatba is átültetek. Az idő előre haladtával a step-táncos vonal háttérbe került és a jelenlegi irányvonalam a funkcionális edzéseket foglalja magában.
Az ilyen jellegű edzések célja, hogy egy erős alapot adjon, és a különböző kondicionális képességek (erő, gyorsaság, hajlékonyság), illetve a szív-és érrendszeri állóképesség fejlesztését szolgálja. Mind a saját edzéseimben, mind pedig a csoportos óráimon, illetve a személyi edzéseimen a funkcionális irányelveket veszem alapul, ami azért is előnyös, mert egy olyan szív- és érrendszeri edzést jelent, ami fejleszti az alkalmazkodóképességet minden edzéstípushoz, illetve segít a sérülések megelőzésében, és a rehabilitációban, illetve nem utolsó sorban javítja a testtartást.
Életkori, nembeli, illetve edzettségi állapottal kapcsolatos sajátosságokat figyelembe véve mindenki számára összeállítható egy preventív, hatékony, teljes testet átmozgató edzés. A témában jártas szakemberektől, kollégáktól tanulhattam, és tanulok jelenleg is, így szélesítem a látókörömet és bővítem a tudásom a gyakorlatok sokaságával.
A történetem végéhez közeledve most már láthatod, hogy az én ölembe sem pottyant semmi csak úgy magától, igen is tennem és küzdenem kellett azért, hogy edzőként és dietetikusként megálljam a helyem a szakmában. Mint, ahogy azt az első néhány sorban is olvashattad..
változtatni néha nagyon nehéz.
Én már csak tudom, elhiheted, a megszokások rabja vagyok. De, ha kitűzöl egy célt magad elé, amit nagyon szeretnél megvalósítani, akkor azért bizony tenni kell. Nem is keveset.
És senki sem mondja, hogy könnyű lesz. Egy biztos: az eredmény kárpótol mindenért. A bejárt út pedig megerősít, hiszen ez által is több leszel, és ez a küzdeni akarás, és kitartás végigkísér az élet minden területen. Megéri belevágni, hisz’ minden, amit el tudsz képzelni, azt meg is tudod valósítani.
Csatlakozni szeretnél hozzánk? Kattints ide, és nézd meg, mivel tudunk a segítségedre lenni! 🙂
Tudatosítsd magadban, hogy képes vagy rá!
„Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.” /Walter D. Wintle/
