Tóth Alexandra

Mi volt az ok, ami miatt el szeretted volna kezdeni a mozgást?

Kitérnék kicsit a gyerekkoromra, mert oda mindig, minden visszavezethető. Három éves voltam, amikor először korcsolyát húztam és jégre léptem. Egész gyerekkoromat a Városligeti műjégpályán töltöttem, majd mikor elég idős lettem hozzá, egy fiú csapatba jártam külön esti hokiedzésekre. Sajnos ez nem tartott sokáig, ugyanis hajlamos voltam a sérülésre, és így magasabb szintre nem juthattam.

A lételemem volt a korizás, de felnőtt koromra a megnyúlt ínszalagok miatt és a műtét elkerülése érdekében — fájó szívvel, de — lemondtam róla. Az általánosban kosaraztam minden nap, ott is jártam külön edzésre és imádtam. Egyszer egy kerületi versenyen másodikok lettünk a csapattal. Emellett tollaslabdáztam is, méghozzá nem is akárhogy. A sport nagyon felszabadító, és egy teljesen más állapotba emeli az embert, legyen akárhány éves.

Ez után nagyon-nagyon sok év kimaradt a mozgás terén. Próbálkoztam időközönként találni valami mozgásformát — nagy konditermekben, fitness termekben —, de olyan távol állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Valahogy nem is vettem igazán komolyan az egészet, inkább arról szólt volna, hogy csináljak valamit. Az a gyerekkori „tűz" és örömforrás, amit a sport okozott anno, sehol nem volt már meg bennem.

Mielőtt Norbiékkal találkoztam, a tudatos táplálkozás világában merültem el — akkor fogytam 15 kilót. Büszkén meséltem nekik első találkozásunkkor. Akkor már jó ideje voltak személyi edző ügyfeleim, akiknek dolgoztam, de ők mások voltak. Hiába találkoztunk a város másik felében, kiderült, hogy a termet az otthonomtól 1 km-re nyitják majd meg. Mikor ezt meghallottam, azonnal megfogalmazódott bennem, hogy edzeni is eljárhatnék majd.

Soha nem keverem a munkát a magánélettel, de nagyon szimpatikusak voltak nekem, jól működött a munkakapcsolatunk, és úgy véltem, ez akkora ziccer, amit óriási hülyeség lenne kihagyni. A terem nyitás után majd egy évvel lettem csak a vendégük. Előtte már itthon hébe-hóba mozogtam, de tudtam, hogy hosszú távon sehova nem fog vezetni ez a tingli-tangli.

Hogy mi volt az ok, amiért ide kezdtem járni? Ők! A személyiségük bevonzott. Mert tudtam, hogy jó helyen leszek náluk, ha belevágok — de bevallom, akkor még igazán célom nem volt az edzéssel, csak hogy legyen egy hely, ahova járhatok, kicsit kiszakadni a mindennapokból. Valami, amit saját kedvtelésből csinálok, valami teljesen új.

Mire emlékszel vissza az első edzéseid emlékei közül?

Húha. Hát nyilván arra, hogy mennyire más szinten voltam, mint a többiek, akikkel edzettem — és nyilván olyanokkal nyomtam, akik már nagyon régóta mozogtak. De ez engem abszolút motivált. Keményen dolgoztak az órán, ezért nekem is kellett. Persze mindezekhez elengedhetetlen volt a jó társaság, és itt fenomenális a közeg, mert olyan, mintha egy nagy családba érkeznél. A kezdetektől jól éreztem magam a teremben.

Amire tisztán emlékszem: milyen könnyű volt — nyilván ez nem tartott sokáig. Nem éreztem megterhelőnek, tudtam, hogy még csak „bemelegítünk". Bár voltak gyakorlatok, amikben azért megfeszültem. Pl. a huzi csillió mennyiségű szalaggal. Egy darabig csak Dórihoz jártam délelőttönként, és tanulgattuk a helyes feladatvégrehajtásokat. Nagyon kedves, figyelt rám mind szakmailag, mind emberileg, és ez jól esett. Persze ez ma sincs másképp — és most már rugalmasan járva időben, minden edzőhöz nagyon szeretek órára járni.

Megdicsértek az első edzés után, és az volt a benyomásom: ezt a céges előadásokon is szoktam csinálni, de itt ez mindig szívből jön. Ettől az érzéstől pedig rettenetesen jól éreztem magam, és büszke voltam magamra. Az is egy mérföldkő volt, amikor az első huzi nélküli húzódzkodást sikerült megcsinálnom — majd kettőt, majd hármat. Ez Norbi keze munkája. Nap mint nap megdolgozom érte, minden megtorpanásnál emlékeztetem magam erre.

Miben látod a legnagyobb változást az életedben?

Őszintén? Mindenben — és nem túlzok, amikor ezt mondom. Sokat tudnék erről is beszélni, de csak néhányat kiemeljek: sokkal erősebb lettem, izmosabb, magabiztosabb, mobilisabb és jóval fittebb. A testtartásom és a személyiségem is más lett. Nyitott lettem egyéb mozgásokra is, mint a túrázás, futás.

Kitartásban! Egy év után volt egy komoly sérülésem (nem edzőtermes) — 3 hét fekvés és 3 hónap gyógytorna után alig vártam, hogy visszamehessek edzeni. Vissza kellett építeni mindent, de mára erősebb a lábam, mint korábban.

Ezután valami bekattant nálam, mintha kaptam volna egy új „fanatikus" embert — és már nem is emlékeztem, milyen is volt a 3 évvel ezelőtti énem. Csak azt tudtam, hogy pont azt érzem a mozgás iránt, mint gyerekkoromban.

Van esetleg valamilyen további célod a mozgás területén belül?

Tovább erősíteni magam, persze okosan és tudatosan. Amit igazán szeretnék elérni, az a folyamatos munka — hogy végig tudjak csinálni egy órát úgy, hogy nem állok meg a gyakorlat közben. Sajnos ez még mindig előfordul, de már rettenetően sokat javult ez a terület is. No meg állóképesség, kardió javítás — ezeken dolgozom.

Cél mindig van, és kell is hogy legyen — máskülönben mi visz előre?