Interjú, egy korábbi nyílt napi résztvevőnkkel - Maradj Mozgásban Edzőterem

Interjú, egy korábbi nyílt napi résztvevőnkkel

Minden hónapban nyílt napot tartunk edzőtermünkben, és ennek apropójaként úgy döntöttünk, hogy az egyik korábbi résztvevőnkkel, azóta töretlenül lelkes tanítványunkkal, Lukács Erikával készítünk egy interjút, amely által még részletesebben bepillanthattok a nyílt napunk és edzőtermünk kulisszái mögé! 🙂

Szia Erika, köszönjük szépen, hogy válaszolsz néhány kérdésünkre. Az első kérdésünk az lenne, melyik nyílt napunkon jártál nálunk?

Sziasztok, nagyon köszönöm a lehetőséget! 🙂

Az edzőterem tavaszi, májusban tartott nyílt napján vettem részt.

Miért döntöttél úgy, hogy eljössz rá?

A tavalyi év decemberében életmódváltásba kezdtem, amit az étkezési szokásaim megváltoztatásával, és rendszeres, otthoni edzéssel próbáltam megvalósítani. Egy idő után úgy éreztem, egyedül már nem fejlődöm, nem haladok kellőképpen a megkezdett úton, hiszen egyedül talán nehezebb kilépni a komfortzónánkból, mint amikor vannak mellettünk motiváló személyek.

Így elgondolkodtam azon, hogy edzőtermet keresek, és rendszeresen eljárok edzésekre. Éppen ebben az időben volt a Maradj Mozgásban edzőterem nyílt napja. Megnéztem a weboldalt, és nagyon tetszett az edzők hozzáállása a tanítványokhoz, az edzésekhez, így részt vettem az eseményen.

Már akkor úgy éreztem, hogy rögtön belevágnék az edzésekbe, nagyon szimpatikusak voltak az edzők, és az egész nagyon motiváló volt. 😊

Miért volt számodra hasznos a nyílt napunk?

Elsősorban talán azért, mert találkozhattam az edzőkkel, megismerhettem őket, megismerhettem az új (és persze régi) vendégekhez való hozzáállásukat.

A kb. egy óra alatt azért már érzi az ember, tud-e velük együtt dolgozni, rájuk tud-e hangolódni, motiválóak lesznek-e számára ahhoz, hogy haladjon, fejlődjön. 😊 És persze sok információt kaptunk a nyílt napon az edzőteremről, az eszközökről, az órákról, a csapatról.

Nem utolsósorban eloszlattak sok tévhitet, amitől sok vendég fél, és visszatartja attól, hogy elkezdjen edzésekre járni. 😊

Kinek ajánlanád, hogy ne hagyja ki a nyílt nap lehetőségét?

Mindenkinek, akár kezdő, akár újrakezdő, akár régóta foglalkozik sporttal.

De leginkább talán a kezdőknek hasznos, hiszen egyrészt egyáltalán nem mindegy, hogy az első edzésen találkozik valaki az edzővel, akivel dolgozni fog, vagy már előtte megismerheti, beszélhetnek, elmondhatja esetleg milyen sérülése van amire az órákon figyelni kell, milyen céljai vannak az edzéssel, milyen egészségügyi állapotban van.

Megismerheti a termet, láthatja milyen eszközökkel dolgozhat majd, megtudhatja milyen órákra számíthat, sőt, bemutatót is láthat egy-egy gyakorlatból, hogy láthassa pl, a TRX heveder használatát. Az első órára már úgy érkezhet a vendég, hogy van a teremben valaki, akit ismerősként üdvözölhet, és aki már a nevét is tudja. 😊

Volt olyan dolog, ami visszatartott abban, hogy elkezdj sportolni?

Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor a lustaság, a túlsúly, és a 30 év mozgásszegény életmód. 😊 De persze eszébe jut az embernek még számtalan (nem szebbnél szebb 😊) gondolat.

Mi lesz, ha lemegyek a terembe és mindenki engem fog bámulni? Béna leszek. Ügyetlen. Nem fogok tudni megcsinálni semmit. Túl nehéz lesz, nem fogom bírni. Az edzőtársak ki fognak nevetni. Csak nyűg leszek az edzők nyakán.

És még lehetne sorolni.

Mi segített ezek leküzdésében?

Az elhatározás, és az akarat. Közhely, de én azt vallom, minden fejben dől el.

És amikor az elszántság már megvan, akkor kell találni egy olyan helyet, ahová szívesen megy az ember, ahol támogató közeg veszi körül mind az edzőtársak, mind az edzők személyében, ahol az edzés után már várja a következő órát, ahol a többiekkel csapatként működhet, barátságok alakulhatnak, és ahol az edzők hangsúlyt fektetnek arra, hogy órákon kívüli rendezvények is segítsenek abban, hogy fentiek megvalósuljanak.

Ebben is segít a nyílt nap, hogy megtudjuk: vajon ez a hely nekem való? Sajnos van sok olyan edzőterem (talán mondhatjuk, hogy a többség ilyen), ahol az előzőekben említett „visszatartó” gondolatok, gondok valódiak. Ha egyszer valaki ezt megtapasztalja, akár örökre elveheti a kedvét a mozgástól… Ezért nem mindegy, hogy hol, és hogyan vágunk bele. 😊

Miért döntöttél úgy, hogy nálunk fogsz újra elkezdeni sportolni?

Minden, amit a nyílt napon hallottam, láttam, tapasztaltam hozzájárult ahhoz, hogy a Maradj Mozgásban edzőteremben kezdjem nem kevés, 30 év kihagyás után újra a rendszeres mozgást.

Az edzők képzettsége, motiváltsága, az, hogy mennyire szeretik a munkájukat, hogyan beszélnek a vendégeikről, a csapatukról, milyen lelkesen mesélnek a távlati terveikről és azok megvalósításáról, mennyire veszik figyelembe a hozzájuk járó mozogni vágyó emberek igényeit és adottságait mind azt mutatta, hogy jó kezekben leszek. 😊

Miben fejlődtél mióta hozzánk jársz? Mit emelnél ki?

Állóképességben. Talán ez, ami a leginkább feltűnik számomra. Amikor úgy mész fel a 4. emeletre gyalog, hogy észre sem veszed, amikor kirándulás közben az emelkedőkön nem akarsz megfulladni, amikor több kilométeres gyaloglás után nem akar leszakadni a lábad, az nagyon jó érzés.

Ezen kívül persze edzésről edzésre sok változást tapasztalok, sokszor én lepődöm meg legjobban, hogy amit két hónapja még el sem tudtam képzelni, hogy megcsinálom, most sikerül. Ezeket az edzők is észreveszik, és az ő visszajelzéseik is motiválnak abban, hogy próbáljak egyre jobb lenni. 😊

Mi motivál, hogy újra és újra felvedd a sportcipőt és elgyere a terembe?

A folyamatosan látszó fejlődés mind fizikailag, mind mentálisan. A jobb közérzet. Önmagam legyőzése, a saját képességeim fejlesztése.

És legfőképp az, hogy nagyon jól érzem magam edzés közben/után. Szeretem a társaságot, nagyon jó a légkör, az órák fantasztikus hangulatúak. 😊

Mit tanácsolnál azoknak, akik egy jó ideje halogatják, hogy elkezdjenek sportolni?

Először is, hogy ne halogassák tovább. 😊 Sportolni elkezdeni, főleg a nulláról mindig nagy kihívás, de sosem késő belevágni.

Kis lépésekkel induljanak, tűzzenek ki reális célokat maguk elé. Ütemezzék be napjaikba a rendszeres edzést, amihez mindig próbálják tartani magukat, és a mozgás egyre inkább beépül a napi rutinjukba.

Legyenek nagyon türelmesek, és kitartóak, az eredmények nem látszanak rögtön. Legfőképp találják meg azt az edzőtermet és azokat az edzőket, ahol azt érzik, a legjobb helyen vannak, ahogy mi mindannyian, akik a Maradj Mozgásban edzőterembe járunk. 😊

Hogyan tovább, amennyiben megjött a kedved egy nyílt napi részvételhez?

Amennyiben úgy gondolod, hogy szükséged lenne a teremválasztáshoz egy nyílt napra, akkor a folyamat innen már pofonegyszerű, a lenti gomb megnyomásával átkerülsz a nyílt napi oldalunkra, ahol a lenti űrlap kitöltésével látni fogjuk a jelentkezésedet a rendszerünkben.

Utána már csak annyi a dolgod, hogy gyere el és érezd jól magad! 🙂

Reméljük, hogy segítettünk ezzel a kis interjúval abban, hogy tudd, nem kötelező egyből fejest ugrani a mély vízbe, van olyan megoldás is, ami kevésbé fájdalmas. 🙂

További hasznos olvasnivalók

Itt mindent megtalálsz, amire extraként szükséged lehet, ha edzésen kívül is fejlődni, tanulni szeretnél! Ezeket is olvastad már? 🙂

3 recept ötlet, ha nem vagy konyhatündér

A következő 3 receptet Szandi készítette elő nektek, szóval, nincs más teendőtök, minthogy ti is asztalra varázsoljátok ezeket a csodákat!…
Bővebben

Drozdik Ági bemutatkozó interjú

Tovább bővült edzői csapatunk egy korábbi fitness modell, maratont teljesítő, triatlonos hölggyel, aki mellette gyógymasszőrként is tevékenykedik, továbbá a TRX…
Bővebben

A csaló étkezés bűvköre

Valóban létezik-e a csaló étkezés, és ha igen, miért nem? Nem hinném, hogy lenne olyan diétázó, aki ne hallott volna…
Bővebben