Önértékelés – inkább pozitív vagy inkább negatív vagy?
Az elmúlt 10 évben rengeteg emberrel találkoztunk és bátran állíthatjuk, hogy 80%-uknak ugyanaz a problémája. Nagyon alacsony szinten van az önértékelésük, és nem bíznak magukban. Tudat alatt minden ember szeretne fejlődni, akkor is, ha azt mondja, hogy számára nem fontos. Lehet, hogy nincsen a prioritási listájának éppen az élén, de ha 10 éven keresztül egy helyben toporog, akkor nincs az az ember, aki azt mondaná, hogy jól van ez így.
Tartalomjegyzék
„Értéket kell látnod magadban, hogy értéket adhass magadnak”
John C. Maxwell
Mi az, ami miatt mégsem jön össze gyakran a várva várt fejlődés, a siker?
Ezt szeretnénk neked a következőkben bemutatni. 🙂
Aki dolgozott már emberekkel, vagy saját magán önismereti területen, akkor tudhatja, hogy rengeteg mindent örököltünk a szüleinktől és elég sok mindenben függünk attól, hogy hogyan nőttünk fel, milyen háttér támogatást kaptunk, és milyen környezetben nevelkedtünk. Ebből kifolyólag, vannak akik szerencsésebbek, vannak, akik kevésbé.
Ezért lehet az, hogy vannak olyan emberek, akik bátrak, határozottak, gyorsan tudnak dönteni, motiváltak, és vannak olyan emberek, akik nem annyira határozottak, nem tudják, hogy mit szeretnének, magukban nem látják a lehetőségeket, és nem hisznek abban, hogy bármit elérhetnek az életben.
Ugyanezt látjuk rajtad az edzőteremben is. Fontos tudnod, hogy minden ember olyan a való életben, mint amilyen az edzőteremben. Ahogy nyúlsz a súlyért, ahogy tájékozódsz, ahogy kommunikálsz, ahogy hozzáállsz egy feladathoz, ez mind megmutatja, hogy milyen beállítódású vagy.
Edzőként, ha már több éve a szakmában vagy, akkor tudod, hogy nem az a feladatod, hogy segíts nagyobb súlyt felemelni, vagy pár kilótól megszabadítani a vendégedet, hanem az, hogy segíts abban, hogy értékesnek lássa magát az adott ügyfél. Megtanítsd neki, hogyan álljon hozzá pozitívan egy feladathoz, hogyan ismerje fel a képességeit, és hogyan fejlessze azokat.
A kedvenc kérdésem a témával kapcsolatban: Inkább pozitív vagy inkább negatív vagy?
Most csukd le egy kicsit a szemed és képzeld el a következő képet.
Első edzéseden vagy. Az edző bemelegítés után azt mondja, hogy az első feladatod a húzódzkodás. Ennek hallatára elönti az agyadat a tudat, hogy úristen nem fog menni… „de hát én ehhez gyenge vagyok, úristen, mi lesz, ha nem sikerül, de hát miért is menne nekem stb. stb. „
Ekkor rád néz az edző és azt mondja: – Szalaggal fogunk húzódzkodni, nyugi, olyan szalaggal fogjuk megpróbálni, amivel van rá esély, hogy menni fog.
Erre jön a belső válasz a fejedben. – De hááát, biztosan nem fog menni így sem, gyerekkoromban sem ment, és különben is minek jöttem el, tudtam, hogy nem kellett volna eljönni, mindenki rajtam fog most röhögni.
Ilyen hozzáállással és rettegéssel valószínűleg kudarcba fog fulladni a próbálkozás. Erre még azt mondom, hogy első edzésen, na bumm, majdnem mindenkivel előfordul. De, amikor már fél éve éve jársz edzeni, és bármilyen új gyakorlat hallatán ugyanígy győzködöd magad, hogy nem fog menni, na az már probléma.
A fenti példából is látszik, hogy milyen a negatív hozzáállás és az, hogy egyáltalán nem hiszel magadban. Nyilván a fenti példában nem az az elvárás edzői részről, hogy azt mondom, hogy csináljon 10 szabályos húzódzkodást, hanem csak annyi, hogy úgy álljon hozzá az adott vendég, hogy sikerül, sikerül, ha nem, nem, megpróbálom, megnézzük, hogyan alakul. Ez a pozitív hozzáállás.
Miért is mondtam ezt most el nektek?
Mert a való életben rengetegszer találkozunk negatív önértékeléssel és ez brutálisan gátolja a fejlődést. Gondolj csak bele, ha egész nap azt szajkózod magadnak, hogy:
ez nem fog menni, ebben gyenge vagyok, ez biztosan gáz lesz
akkor ebből a hozzáállásból nehezen fogsz végrehajtani egy új rekordot, egy szép teljesítményt, vagy bármi minimális fejlődést.
Már rég meggyőzted arról magad, hogy nem fog menni. Ha azt hiszed, hogy értéktelen vagy, akkor nem fogsz azon fáradozni, hogy értékessé tedd önmagad és fejlődést érj el az életed bármely területén.
Hogyan tudod építeni az önértékelésedet?
Amikor megnyitottuk a termünket, tudtuk Dórival, hogy itt nem csak edzéseket kell tartanunk, hanem egy kultúrát kellene létrehoznunk, amelyben fontos az egyéni fejlődés, ahol valakivé válni szeretnének a hozzánk járó vendégek. Ehhez támogatni kell vendégeinket és biztatni őket, hogy képesek jobb teljesítményre, képesek a változtatásra.
Ezért is örültünk a Szent Hét ötletének (ez a belső állapotfelmérő rendszerünk), mert ebből is látják a tanítványaink, hogy mennyit változtak az elmúlt időszakban és nem a saját önértékelésükre lesz bízva az, hogy mit gondolnak magukról. Kész tények elég tudunk bárkit állítani. Ha használod a Válj Parádés Sportolóvá programunkat, akkor az már egy szuper állomás az életedben, mert elkezdtél magaddal foglalkozni, több témában, extra feladatokkal, ez megint egy hatalmas horderejű változást fog hozni magával.
Sőt, ha már csak azt nézzük, hogy mikor hengerezel, körülötted mindenki azt nézi, hogy mit és miért csinálsz. Látszik az emberek szemében, hogy felnéznek rád, amiért EXTRA munkát is teszel a fejlődés érdekében. Szóval ez az út, ahol most jársz kezdetben tökéletes, de nézzük is meg gyorsan mit tudsz még tenni azért, hogy megfelelő legyen az önértékelésed. 🙂
Mit mondasz magadnak, nap mint nap?
Nem nagy titok, de bizonyára észrevetted, hogy a nap során folyamatosan kommunikálsz magaddal. Az önértékelésed nagyban függ attól, hogy a nap során merre billen a mérleg. Inkább negatív vagy inkább pozitív vagy? Minél többször negatív gondolatokkal ostromlod magad annál kevesebb az esély arra, hogy pozitív legyen az önértékelésed.
Ha a teremben mindig azon agyalsz, hogy úristen nem fog menni, vagy úgy jössz be a terembe, hogy fáradt vagyok, nyűgös vagyok, minden rossz, nehéz napom volt, akkor biztosan nehéz és rossz lesz az edzésed.
Próbáld meg azt, hogy a következő 1 napon elemzed magad. Amikor rájössz, hogy negatív dolgokat mondogatsz magadnak próbáld meg ezt pozitívvá tenni és ne azon agyalj, hogy miért nem jó valami hanem azon, hogy miért jó.
Pl. Mikor bejössz a terembe és brutál fáradt vagy, akkor ne azt mondogasd magadnak, hogy de fáradt vagy, hanem nézz körbe és örülj annak a pár embernek aki körülötted van. Örülj annak, hogy ennek a közösségnek a része vagy, hogy van hol edzened, vagy hogy volt egyáltalán időd eljönni edzeni. Hogy vannak edzők, akik szeretnének veled
Az, hogy inkább negatív vagy, nagyon nagy százalékban a neveltetésedből ered. Gondolj csak bele, ha egész gyerekkorodban mindentől óvtak vagy folyamatosan azt hallottad, hogy ne csináld, vagy nem fog menni, akkor hogyan hihetnéd el magadról azt, hogy képes vagy rá? Mennyivel másabb, ha úgy nevelkedsz, hogy támogatva vagy és ösztönöznek, hogy ez az meg tudod csinálni?
Szóval tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz és hogyan alakul ez ki, de neked meg azzal kell tisztában lenni, hogy felnőtt ember vagy és változtathatsz rajta, ha akarsz. Mi mindenképpen segítünk ebben és támogatunk! 🙂
Ne foglalkozz másokkal!
Ez az egyik legrosszabb, amit tehetsz, hogy ha negatív az énképed. Minden embernek más a genetikája, más neveltetése volt, más környezetben nevelkedett, más munkahelye van, ezeket nem tudod összehasonlítani és nincs is értelme.
Ha csak annyit látsz, hogy más is 2 éve jár edzeni, mint te és mennyivel távolabb jutott nálad, annak 500 oka lehet, de szinte biztos, hogy ez a gondolatmenet semmire nem fog motiválni, arra meg biztosan nem, hogy pozitív legyen az önértékelésed. Figyelj másokat, tanulj tőlük, de ne hasonlítsd magad! Csak a saját teljesítményedre, gondolataidra figyelj és adj időt magadnak arra, hogy megváltozzanak a dolgok. 🙂
Hidd el, hogy képes vagy rá!
Rengeteg ember bekorlátozza magát folyamatosan az egyes területeken. Legyen az egy sima munkahelyi változás, egy költözés, egy párkapcsolati dolog vagy egy cél az edzéseken.
- Van olyan ismerősöd, aki 15 éve van egy cégnél és amúgy utálja az egészet?
- Van olyan ismerősöd, aki azt hajtogatja folyton, hogy sosem fog tudni megtanulni húzódzkodni?
- Van olyan ismerősöd, aki állandóan azt hajtogatja, hogy minek próbáljam, meg úgysem fog sikerülni?
Ez az a mentalitás, amit sürgősen abban kell hagyni és el kell kezdeni azon gondolkozni, hogy hogyan lehet ezt megoldani.
Ha már a húzódzkodás vonalon vagyunk:
- Gondold át mi lehet ha baj. Ha túlsúlyod van, akkor nyilván nem erőben kell extrán fejlődnöd, hanem le kell adnod pár kilót.
- Ha odafigyelsz mostmár a táplálkozásodra, és optimális a súlyod, akkor foglalkozhatsz azzal, hogy amikor csak lehet kicsit teszteled magadat edzéseken, hogy mit bírsz huzinál (mindig olyan szalagot használj, amivel tudsz dolgozni, de a végén legyen nehéz és küzdj! :))
- Mikor már csak kicsit hiányzik kérdezd meg az edződtől, hogy melyik területed gyenge a huzinál (megindítás, középső tartomány, behúzás,) és dolgozz rajta extrán.
Ennyi az egész. Nyilván nem egy könnyű folyamat, és áldozatokat kell hozni, de minden probléma megoldását fel lehet építeni lépésekből. 🙂
Szurkolj másoknak!
Kicsit furának tűnhet ez a címsor, de a lényeg az, hogy amikor eljutsz fejben odáig, hogy nem csak magaddal foglalkozol és nem magaddal hasonlítod össze az embereket, hanem szurkolsz is nekik és támogatod őket, akkor te is magasabb szintre jutottál az önértékelésben. Ha segíted és támogatod a körülötted lévőket, akkor egyrészt te is visszakapod, amikor szükséged lesz rá, másrészt pedig motiváló hatással lesz rád, hogy segítettél valakinek, akinek szüksége volt rád.
Mivel ez mindig jó érzéssel tölt el, ezért pozitív élményekkel fogod doppingolni magad, ami hozzásegít a pozitív önértékelésedhez! 🙂
Szóval sok sikert kívánunk a pozitív önértékelés kiépítése során és ne feledd, figyeld a gondolataidat és ha rengeteg negatív gondolatod van, mindig próbáld átváltani pozitívumokra! 🙂
Ha szeretnél az edzésekhez még egy kis motivációt szerezni, akkor ajánljuk figyelmedbe a sikersztori rovatunkat, ahol találkozhatsz hozzád hasonló helyzetben kezdő sportolókkal, akik mára változtatni tudtak az életükön! 🙂
További hasznos olvasnivalók
Itt mindent megtalálsz, amire extraként szükséged lehet, ha edzésen kívül is fejlődni, tanulni szeretnél! Ezeket is olvastad már? 🙂