Egyelőre szavakhoz sem jutunk, annyira tartalmasra sikerült az idei karácsonyi bulink, ugyanis szeretett csapatunk elképesztő tetteket hajtott végre. A hátunk mögött ügyeskedtek, szervezkedtek és sikerült létrehozniuk a világ legjobb meglepetését és legemlékezetesebb karácsonyát! 🙂

Megpróbáljuk a hallottakból és átélt sztorikból összefoglalni a tegnapi napunkat, ami azért nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk a siker érdekében.

Tartalomjegyzék:

A meglepetés csapat egy része

A titkos hadművelet

Ha ismered esetleg már a termünket, csapatunkat, akkor tudhatod, hogy az egész teremben egy olyan légkört sikerült kialakítani, ahol csapatunk tagjai mindig képesek kiállni mindenféle jó ügy mellett. Jótékonykodni szoktunk 1 évben 2-3-szor, amely során nagyon látványos, hogy mennyire összetartó a társaság. A fentiek mellett azt is tudhatod, hogy szívügyünk a terem és a szolgáltatásaink folyamatos fejlesztése. Szeretnénk, ha minden nap egy kicsit még tovább fejlődnénk és javítanánk minden tevékenységünk minőségén.

Mivel kis csapatunk a fentiekkel elképesztő mértékben tisztában van, ezért úgy gondolták, hogy szeretnének bennünket meglepni és viszonozni az elmúlt, kicsit több, mint 2 év munkáját. Nem kérdés, hogy rendesen túllőttek a célon és még mindig nem tudtuk felfogni mennyire sokat jelent számunkra, hogy egy ilyen csapatra támaszkodhatunk, nap, mint nap. 🙂

November elején szerveződött egy kis belsős társaság, akik úgy gondolták, hogy elkezdenek csapatot verbuválni és cinkostársaik révén meglepnek minket egy szobabiciklivel, amit egyébként hónapok óta kinéztünk, és 2023 elejére időzítettünk.

Hát mondani sem kell, hogy egy ilyen horderejű titkot brutálisan nehéz megőrizni és hőseinknek sem sikerült. Itt ott hiba csúszott a gépezetbe (ezt mindjárt meghallgathatjátok a videóban), de végeredményben valami hihetetlen örömöt okoztak nekünk.

A kis csapatból egyre komolyabb csapat lett és mindenki mindenkit elkezdett ismerősnek jelölni. A titkos alakulat vezetői létrehoztak egy csoportot, ahol a haditerveket megtudták beszélni. Itt volt róla szó, hogy az utalás és a terem számára a gyűjtés anonim marad, aki úgy gondolja, hogy szeretne beszállni, bármekkora összeggel megteheti.

Teltek múltak a napok, és az erre a célra megjelölt számlán csak gyűlt és gyűlt a pénz, viszont a szobabiciklit már rég megvették. 🙂

Így a csapat abba a nehéz helyzetbe került, hogy el kellett kezdeniük azon gondolkozni, hogy mi kellhet még esetleg a termünkbe, amelyet már kinéztünk magunknak.

A szobabicikli után következtek a nehezebb bellek, a kézisúlytartó állvány, Szent Hét fal, emlékplakett, BOSU. Igazából mindent sikerült megvenniük, amelyet 2023 első negyedévében terveztünk. 🙂

A világ legjobb meglepetése

Miután a gyűjtés és a vásárlás is megtörtént, 12.03-a reggelén páran elkezdték a teremben való előkészületeket. Rájöttek, hogyan tudnának bemenni segítségünk nélkül a terembe és megkezdődtek az összeszerelési és csomagolási előkészületek. Eközben a háttérben szerveződött a létszám, azon ment a tanácskozás, hogy ki jön élőben és ki jön majd online a felköszöntésünkre.

Mi Dórival abban a hitben voltunk, hogy tartunk egy laza karácsonyi edzést, majd este elmegyünk vacsorázni és bowlingozni, arra azonban nem számítottunk, hogy ekkora társaság vár ránk. Nem elég, hogy élőben is rengetegen voltatok, akik időt szántatok ránk, de online is becsatlakozott pár kedves tanítványunk, mindegy volt, hogy éppen egy lagzi kellős közepén, vagy hajmosás közben, esetleg az autóban voltak éppen a meglepetés pillanatában… Félelmetesen jó érzés volt ezt látni és átélni. 🙂

A megérkezésünkről és a háttér sztorikról az alábbi videóban hallgathattok meg, láthattok pár emléket. 🙂

Karácsonyi, Activity edzés

A hatalmas meglepetés után kicsit megkönnyebbültünk, mivel végre úgy éreztük, hogy újra mi irányítjuk az életünket, és tudjuk, hogy mi fog velünk történni a következő pár órában. 🙂 Következett tehát a karácsonyi edzésünk, amely az egyik közkedvelt társasjátékunkra épült, amelyet rengeteg csapatépítőn játszani szoktunk, ez pedig az Activity volt. 🙂

Létrehoztunk Dórival 12 db videót, amelyeken 1 db rajzolás, 1 db mutogatás, 1 db körülírás feladatot készítettünk, amelyek kitalálásáért pontokat kaptak a résztvevők. A legtöbb pontot szerzők jártak a legjobban, mert az edzés végi pörgetőnél bizony nagyon is beleszámított, hogy kinek hány pontja van. 🙂

Erről az edzésről is megnézhettek most pár pillanatot! 🙂

Vacsora és Bowling

Az edzés és az Activity után gyorsan átöltöztünk és már indultunk is a Sugár Bowling & Pub-ba, hogy a szokásos karácsonyi vacsoránkat és a bowling bajnokságunkat lefolytassuk! 🙂 Sajnos erről a csodálatos tevékenységről sok videónk nincsen, de lehet jobb is így. 🙂

Köszönetnyilvánítás a legnagyobbaknak

Szóval ez lett volna a híres nevezetes karácsonyi bulink, amelyről szerintünk még 90 évesen is meg fogunk emlékezni. Elképesztő, hogy mennyi energiát tettetek bele ebbe az egész meglepetésbe és rendkívül hálásak vagyunk, hogy veletek dolgozhatunk nap, mint nap. 🙂

Annyit megígérhetünk, hogy az eddigieknél is nagyobb elánnal dolgozunk azon, hogy minél nagyobb élményt jelentsen a Maradj Mozgásban edzőteremben edzeni! 🙂

Mindazonáltal reméljük tudjátok, hogy ezzel kinyitottátok pandora szelencéjét, mivel az eddigieknél is sokkal rosszabb edzéseket fogunk nektek tartani 😛